"Csak a testem akart szólni, én még nem" – A csalánkiütés első üzenetei 
Kedves Olvasó,
Előfordult már, hogy a tested hangosabban beszélt nálad? Hogy a tüneted pontosabban fogalmazta meg a fájdalmadat, mint bármilyen mondat?
Norbi története pontosan ilyen. Egy történet, ahol a bőrön megjelenő elváltozások nem csupán gyógyításra váró problémák voltak – hanem a lélek sürgető üzenetei. Egy férfi története, aki nem akart megállni, nem akart gyenge lenni, nem akart segítséget kérni. Ő még "kibírta". Mint sokan, ő is azt hitte: "Más is így él" – de a teste végül megállította. És ez az állomás lett élete legnagyobb fordulópontja.
„Hálás vagyok a csalánkiütésemnek és a dagadásaimnak… Ha ezek nincsenek, akkor én biztosan nem keresem a lehetőséget a változásra. Miért is kerestem volna?”
Ez a felismerés a Lélekélettan egyik alaptétele is: a legtöbben csak akkor nyitunk, ha a régi minták már tarthatatlanok. És ez rendben van. A kérdés mindig az: mit kezdünk vele, amikor eljön a lehetőség.
A változás nem látványos – hanem mély 
Norbi története azért különösen értékes, mert nem egy hirtelen áttörésről szól. Hanem valami sokkal értékesebbről: ahogy az élet – lassan, finoman, mélyen – más minőséget vesz fel.
"A céljaimat nagyobb erőlködések nélkül, könnyebben érem el. Más minőséget vett az életem, más minőségűek a céljaim is. Ez a folyamat akaratlanul történt. Egyáltalán nem számítottam erre, amikor elhatároztam, hogy részt veszek a programon."
Ez az "akaratlanul" az, amit sokan nem értenek. A Lélekélettan nem célokat és eszközöket tanít, hanem olyan mély nézőpontokat, amelyek lassan, de gyökeresen alakítják át az identitást. A célok pedig – egyszer csak – megváltoznak.
A testem az érzelmi és mentális részem 
Norbi egyik legmélyebb felismerése az volt, hogy a teste nem különálló dolog, hanem az élete leképeződése. Minden fizikai tünet mögött történet van, minden krízis mögött vágyott változás. Ez a Lélekélettan bio-pszicho-szociális szemlélete.
„A testem az érzelmi és mentális részem. Az életem minden területére nagy hatással voltak ezek. Hiszen az életem minden területe mögött én állok… Így az Én jobban érti már a többi én-t is – másokat.”
Ez az önismereti fejlődés egyik csendes, de hatalmas erejű hozadéka: az ember kapcsolódása önmagához átalakítja a kapcsolódásait másokhoz is. Nem technikákkal, hanem jelenléttel.
Nem visszataláltam – felépítettem 
A Lélekélettan szemléletében nem romantizáljuk a "visszatalálást önmagunkhoz". Norbi is azt élte meg, hogy nem talált vissza valami régi énjéhez, hanem felépítette azt, aki mindig is ott akart lenni – csak nem volt rá tere. Ez hatalmas különbség.
"Az önvédelmed nagyeséllyel lebeszél – mindenféle indokokkal – a részvételről. Ez a természete, teszi a dolgát. Érthető: jobb a kiszámítható – éppen elviselhető túlélés. Ez tartott életben eddig. De biztos, hogy egy életen keresztül csak túlélni akarunk?"
Ez a kérdés eléri a Lélekélettan szívét: túlélni vagy élni? Valódi mintákat adni a gyermekeinknek – vagy továbbörökíteni a saját fájdalmainkat?
"Az elején nem tudjuk megérteni, de még csak elképzelni sem, hogy mekkora értéket van lehetőségünk a magunkévá tenni. Hogy a megértéssel, mennyivel értékesebbek leszünk saját magunk számára, és mennyivel értékesebb lesz a körülöttünk lévő Világ."
Valódi történetek a Lélekélettanból – Norbi útja a testi tünetektől a belső erő és felelősségvállalás felé
A felelősség szabaddá tesz 
Norbi nem "csak" magáért változott. Mint sokan, ő is apa. És pontosan tudta, hogy amit önmagában nem vállal, azt a gyermekeinek sem tudja egészséges módon átadni . Ez nem nyomás – hanem esély.
"Az lenne a legjobb, ha erre a pályára nem a kényszer taszítana rá bennünket. Azzal, hogy nagyobb önértéssel, világértéssel élünk – a gyerekeinknek akaratlanul is átadjuk a jobb életminőséghez szükséges mintákat."
Ez a Lélekélettan mély meggyőződése is: ha magadért nem is, de értük tedd meg. És közben rájössz, hogy mégis csak magadért tetted – és ez így van jól.
"Jussunk el valahogy odáig, hogy 'önző módon' 'csak' a saját életünkért igyekezzünk felvállalni a felelősséget. Magunkért akarjunk jobban élni. Ez van hatással másokra, a Világra.
"
Norbi üzenete az útkeresőknek 
"Ne gondolkodj túl sokat. Ha érzed, hogy neked szól, akkor: Ugorj! Nem tudod még elképzelni, hogy hová érsz… Ezért nehéz! Mert ismeretlen viszonyok felé kell nyitnod. Viszont minél többet agyalsz, annál nehezebb lesz."
Ez a felismerés egy olyan embertől jön, aki nem programot akart – hanem egy kivezető utat. És megtalálta.
"Szeretettel és felelősséggel ajánlom ezt a Programot Nektek – akinek eljött az ideje a részvételre, az önmunkára."
Te is megteheted az első lépést 
Norbi története mindannyiunk története lehetne. Azé, aki elfáradt a túlélésben. Aki nem akar többé csak funkcionálni. Aki nem akarja megvárni a nagyobb krízist ahhoz, hogy elkezdje felépíteni az életét.
Ha úgy érzed, hogy megszólított Norbi története, akkor valószínűleg benned is dolgozik valami. Ne halogasd. A Lélekélettan Mentor Program nem technikákat, hanem nézőpontokat, erőforrásokat és identitást épít. Nem visszavezet valakihez, aki voltál – hanem segít felépíteni azt az ént, aki most szeretnél lenni.
Készen állsz elindulni egy új minőségű élet felé? 
Jelentkezz egy biztonságos, személyes online ráhangoló beszélgetésre:
Ez nem felvételi, nem vizsga. Egy valódi találkozás Veled – és azzal, aki lehetnél.
👉Fontos: a nyári szemeszter augusztusban indul, és csak 8 főt fogadunk – jelenleg még néhány hely elérhető.
💖 Ha tetszett, amit olvastál, kövess, lájkolj vagy oszd meg ezt a cikket másokkal is – lehet, hogy épp ezzel adod meg valakinek a kezdő lökést a saját útjához.
„A fájdalmamból lett a legnagyobb erőm” – Norbi története
Napi szinten, több éven át - a testem csalánkiütések borították. A szakorvosok javaslatára mindenféle vizsgálaton mentem keresztül. Közben pánikrohamokkal küszködtem.
Nem találták az okát a tüneteimnek. Úgynevezett angioödémák is jelentkeztek már egyre gyakrabban. A bizonytalanságtól egyre romlott az általános állapotom fizikai szinten és mentálisan is. Ebben az élethelyzetben találtam rá a Lélekélettan programra, mint lehetséges megoldásra.
Sok meglepetést – felismerést – hozott a program az életembe. Visszatekintve talán a legmeglepőbb az volt, hogy- a „tanulás” során - az információfeldolgozás hatására - egyre nyugodtabb lettem, és ezzel tüneteim enyhültek, majd elmúltak.
Előtte nem gondoltam volna, hogy mindössze ennyi kell az egészséghez. 😊 Persze nem volt ilyen egyszerű a dolog. Az új nézőpontokból, a módszeres és szisztematikus információfeldolgozás hatására - a meggyőződéseim, hiedelmeim kezdtek megváltozni. A megértés és megfigyelés által - saját magam számára -nem volt már „veszélyes” az állapotom. A betegségem így nem tudott tovább „romlani”. Más értelmet kapott az egész tünetegyüttes. Mint jelenség- a testi elváltozás elmúlt. Kifutott a külön program…
Természetesen e mellett szükségem volt a vezetők biztos bázis szerepére, ami szintén segítette a nyugalom megszerzését.
Ha ezt az elején mondta volna valaki- biztosan nem hittem volna el, hogy így működik a Biológiánk- a Biologikánk 😊 Nekem ennek a megtapasztalása volt az egyik legmeglepőbb élmény a Programban.
A Program nézőpontjai által, kezdtem érteni jobban magam. A testem az érzelmi és mentális részem. Az életem minden területére nagy hatással voltak ezek. Hiszen az életem minden területe mögött én állok… Így az Én jobban érti már a többi én-t is- másokat. A viszonyaim másokkal kisimultak. A céljaimat nagyobb erőlködések nélkül, könnyebben érem el. Más minőséget vett az életem, más minőségűek a céljaim is. Ez a folyamat akaratlanul történt. Egyáltalán nem számítottam erre, amikor elhatároztam, hogy részt veszek a programon. Szoktam mondani, hogy hálás vagyok a csalánkiütésemnek és a dagadásaimnak… Ha ezek nincsenek, akkor én „magamtól” biztosan nem keresem a lehetőséget a változásra. Miért is kerestem volna? ”Csak „Itt fáj, ott fáj kicsit, van egy nyomasztó kapcsolatom, ez természetes stb.” … „Más is így él”
Már tudom, hogy nem szükség szerű, hogy így legyen. Illetve megértettem, hogy legtöbbünknek szükséges egy nagyobb krízis ahhoz, hogy keressük a kiutat, hogy változásra - változtatásra kényszerüljünk…
Nagyon lelkesített a módszer ahogyan Beáta és József átadták az anyagot. Visszatekintve: lenyűgöz a tudásuk, az értéseik mögött álló viselkedésük, a nyugalmuk. Az összefüggések mélyebb megértésével ezt még inkább így látom.
A csoport tagjai erőt adtak, amikor elgyengültem. Jó volt egymás élethelyzeteit külső szemlélőként tapasztalni. Megértettem, hogy mindannyiunknak vannak elakadásai, az érzékenyítéseink mentén. Erőt adott, hogy nem vagyok egyedül…
Ne gondolkodj túl sokat. Ha érzed, hogy neked szól, akkor: Ugorj! 😊 Nem tudod még elképzelni, hogy hová érsz… Ezért nehéz! Mert ismeretlen viszonyok felé kell nyitnod. Viszont minél többet agyalsz, annál nehezebb lesz. Az önvédelmed nagyeséllyel lebeszél - mindenféle indokokkal - a részvételről. Ez a természete, teszi a dolgát. Érthető: jobb a kiszámítható -éppen elviselhető túlélés. Ez tartott életben eddig. De biztos, hogy egy életen keresztül csak túlélni akarunk? Olyan minőségben túlélni ahogyan eddig tettük? Szeretnél végre, Élni nem túlélni?
Ezek olyan lelkesítő frázisoknak sikerültek. Ám az oka, hogy engem lelkesítenek.
Más nézőpontból: Nem érdemes megvárni a nagyobb kríziseket- időre van szükség a megértésre, az ebből fakadó változtatásra, tapasztalat szerzésre. Az Egészségből, Természetből fakadó új mintáink kialakítására.
Az lenne a legjobb, ha erre a pályára- nem a kényszer taszítana rá bennünket. Erre azon szülők gyermekeinek van esélye, akik Önmunkával, kompetenciáik, belső erőforrásaik növekedésével - a saját életükért felelőséget tudnak már vállalni. (Erre való a Program) Azzal, hogy nagyobb Önértéssel, Világértéssel élünk - a gyerekeinknek akaratlanul is átadjuk a jobb életminőséghez szükséges mintákat.
Így ez az Önismereti munka – amit magunkért kellene csinálnunk - az egész utánunk jövő generáció életét meghatározza.
Ennek megértése: a Programon a másik lenyűgöző élmény volt számomra. Hogy akaratlanul- ilyen irányú szándék nélkül - változtatjuk meg a Világot, a világunkat hosszú távon. Jussunk el valahogy odáig, hogy „Önző módon” „csak” a saját életünkért igyekezzünk felvállalni a felelőséget. Magunkért akarjunk jobban élni. Ez van hatással másokra, a Világra. 😊
Szeretettel és felelősséggel ajánlom ezt a Programot Nektek- akinek eljött az ideje a részvételre, az Önunkára.
Nagyon izgalmas, lelkesítő – olykor megdöbbentő – felismerésekben lesz részetek. Néhányszor ezek nem „finomak”, de elvezetnek a hosszú távú megoldásokhoz.
Az elején nem tudjuk megérteni, de még csak elképzelni sem, hogy mekkora értéket van lehetőségünk a magunkévá tenni. Hogy a megértéssel, mennyivel értékesebbek leszünk saját magunk számára, és mennyivel értékesebb lesz a körülöttünk lévő Világ.
Kedves Beáta és József!
Szeretném megosztani az élményem Veletek :
Furcsa és szokatlan volt magamról olvasni a posztot. Aztán jó érzéssel töltött el… Az volt első körben a jó érzés, -hogy Ti úgy ítéltétek meg, hogy felvállalható amit írtam.
Itt tart még az önértékelésem- identitásom… De úgy érzem sokat “fejlődtem”.
Aztán ahogy olvastam, elmúlt a “furcsa” érzés. Olyan önazonosnak éltem meg. Tetszett a Norbi írása. (Ezt is furcsa leírnom) De kezdtem úgy érezni, hogy felvállalható vagyok magam számára is- énbemutató viselkedés nélkül.
Illetve az jut még erről az énbemutató viselkedésről eszembe, hogy többször veszem magamon észre, hogy vannak olyan helyzetek, amikor bekapcsolnak régebbi mintáim, és automatán reagálok. Ezt többnyire gyorsan észre veszem, és az a Norbi nem igazán tetszik… Nincs már értelme ennek a robot Norbinak, mégis megtörténik…
Vissza térve a posztra:
Jót tett az önértékelésemnek, hogy számomra nagyon értékes Emberek tartották “közzétehető tartalomnak” amit írtam.
Egyre többször érzem, hogy megérkeztem- ugyanakkor azt is, hogy valami más veszi kezdetét.
Lehet, hogy csak konstellálok…? (Azért gondolom, hogy nem – mert élég nyugodtnak , kiegyensúlyozottnak érzem magam-a mindennapi történések ellenére. )
Meg akartam osztani veletek, hogy dolgozik bennem a program- a vége után is…
Szeretettel és köszönettel:
Gyenes Norbert
Kedves Norbi,
olvasni a soraidat olyan volt, mint visszacsengeni hallani egy mély dallamot, amit együtt hívtunk életre.
Ez a „furcsa” érzés, amit írsz – valójában egy nagyon pontos lenyomata annak a belső átrendeződésnek, amit végigjártál.
Nem természetes elsőre magunkra ismerni egy ilyen írásban – mert most nem a régi énedet látod visszatükröződni, hanem azt, aki valóban vagy. És ez mindig kicsit ismeretlenül ismerős.
Az, hogy azt mondod: „Tetszett a Norbi írása” – ez nem önimádat. Ez önelfogadás.
Egy olyan benső „megérkezés”, ami messze túlmutat a szavakon, és most már érződik a mondataid mögött is.
A legszebb az egészben, hogy nemcsak a program során történt ez meg benned – hanem most, a végén is dolgozik tovább.
Mert amit te felépítettél, az nem egy élmény, nem egy technika, hanem egy új alapállapot, amire lehet építeni, újra és újra.
A „közzétehető tartalom” nem azért lett az, mert mi annak láttuk.
Hanem mert te hitelessé és valódivá tetted azáltal, ahogyan átélted, megfogalmaztad, és ahogyan most el is tudtad fogadni önmagad általa.
Mi csak segítettünk, hogy láthatóvá váljon mindaz, amit már önmagadban megtaláltál.
Köszönjük, hogy megosztottad ezt velünk.
És azt is, hogy újra és újra példát mutatsz arra: nem visszatalálni kell – hanem felépíteni magunkat. És ez az út nem zárul le – csak új formákat ölt.
Szeretettel és büszkeséggel gondolunk Rád:
Beáta és József
a Lélekélettan Mentor Programból