A Lélekélettan megalkotói: mosolygó férfi és nő természetes háttér előtt – a Lélekélettan Mentor Program alapítói és szakmai vezetői.

LÉLEKÉLETTAN-

Mély önismeret és belső gyógyulás

Az egészség bio-pszicho-szociális erőforrásai

A bennünk élő testkép, meggyőződéseink, pszichés erőforrásaink , valamint a társas támogatás  minősége, alapvetően befolyásolják és meghatározzák a pszichoszomatikus folyamataink kimenetelét.   

„A Lélekélettan elkötelezett célja, hogy az egészséges énrészek tudatos fejlesztésével megerősítse az egyén belső erőforrásait, és olyan élettani, pszichológiai és szociális képességeket építsen, amelyek kulcsszerepet játszanak a tartós gyógyulásban, valamint a sikeres és önazonos életvezetésben.”

Vitathatatlanul a legértékesebb kincsünk a saját és családunk egészsége.

Egy súlyos betegség  az egyik legnagyobb kihívás és az egyik legtöbb veszteséggel fenyegető krízis, az életünk során.

A kérdés az, hogy belekerülünk-e, és ha igen, hogyan kerülünk ki ebből a krízisből;  megtiporva, vesztesen  vagy  megerősödve, győztesen?

Ha kíváncsi vagy egy győzelem történetére, nézd meg a  Csontrákom története című videót.

A felvétel 3 évvel a diagnózist követően készült.

Életünk egyik legjobb döntése volt – nélküle már biztosan nem lennénk együtt.

A feleségem mellrákdiagnózisa és egy mély párkapcsolati válság idején csatlakoztunk a programhoz. Döbbenetes dolgokat tanultunk, amelyek teljesen új perspektívákat nyitottak meg előttünk a testi és lelki egészségünkkel kapcsolatban. Ma már teljesen másként tekintünk a »betegségekre«, és új nézőpontból szemléljük önmagunkat és a világot is. Biztonságos és elfogadó környezetben, professzionális támogatással indulhattunk el ezen az úton. Tiszta szívből ajánlom mindenkinek, aki testi-lelki egészségben, boldog és kiteljesedett életet szeretne élni!
A teljes történetet elolvashatod a József történetéről szóló cikk végén.


Hegyesi József

Szeretnél végre Élni, és nem csak túlélni?

Évekig küzdöttem pánikrohamokkal és diagnosztizálhatatlan csalánkiütésekkel. A Lélekélettan programban értettem meg, hogy a testem az érzelmi állapotomra reagál. A módszeres információfeldolgozás hatására a tüneteim enyhültek, majd elmúltak. Ma már hálás vagyok a betegségemnek, mert nélküle nem kerestem volna a változást. Megértettem: ha mi, szülők, felelősséget vállalunk a saját belső világunkért, a gyermekeinknek is jobb mintákat adunk át. Ez a munka az utánunk jövő generációk életét is meghatározza.
A teljes történetet elolvashatod a Norbi történetéről szóló cikk végén.


Norbi

Amikor az ember szembesül egy rákdiagnózissal, egy gyógyíthatatlan betegséggel vagy egy szinte elviselhetetlen kapcsolati rendszerrel, úgy érzi magára maradt, kilátástalanná vált a helyzete.

Egy dologgal kapcsolatos meggyőződések és a kapcsolódó félelem adott mértéke mindig attól függ, hogy mekkora kompetenciával rendelkezünk az adott dolog befolyásolásával, uralásával, irányításával kapcsolatban. 

Ha megszerezzük a szükséges ismereteket, képességeket, tapasztalatokat, akkor a kiszolgáltatottság, tehetetlenség érzése enyhül, majd megszűnik. Ezzel elkerülhetjük, de akár meg is szüntethetjük a betegség elhatalmasodásából eredő krónikus állapotokat, a komplikációkat, szövődményeket vagy akár az áttéteket.
 Bizonyára Te is tapasztaltad már, mennyi testi- lelki- és szociális teherrel jár, egy súlyos betegség, egy súlyos beteg, egy toxikus párkapcsolat, egy rossz munkahelyi légkör, vagy akár csak egy hisztis gyerek.
De ugyanilyen lelki terhet ró az érintettre és a környezetre a kiszolgáltatottság, az alárendeltség, a tehetetlenség, az irányítás elvesztése, a szerepvesztés és az ehhez kapcsolódó szégyenérzet.
 Ezek a folyamatok súlyosan terhelik, akár ki is meríthetik a családi energetikát, mely sok esetben, újabb betegségek begyűrűzéséhez, a családi kapcsolatok széteséséhez, egzisztenciális összeomláshoz vezetnek.

Váczy József - A csontrákom és felépülésem története 2.

A felvétel 6 évvel a diagnózist követően készült.

Legfrissebb üzeneteink Neked

Gondolatok, felismerések és gyakorlati kulcsok a test rendjéről és a lélek békéjéről.

Karácsony üzenete: a benned megszülető belső fény
✨ Eddig miért nem éreztem, hogy tényleg lehet – hogy van erő bennem, hogy újra lábra álljak?
Eddig miért nem tudtam kilépni az áldozatszerepből – és miért nem tudtam felszabadultan élni?

Hírlevél

Iratkozz fel, ismerd meg az öt természettörvényt és értesülj elsőként a Lélekélettan cikkeiről, híreiről, eseményeiről!

Az Adatkezelési Tájékoztatónkat itt éred el .

Klári

Orvos, Mentálhigénikus

Az egyetemi tudás felnyitotta Pandora szelencéjét, de eszközt nem adott – a Lélekélettanban találtam meg a válaszokat.

Mentálhigiénés szakemberként kerestem azt a tudást, ami az akadémiai kereteken túl valódi megoldást ad az élet problémás kérdéseire. Itt végre megkaptam a hiányzó eszközöket. A megértést megnyugvás követte, bár a folyamat érzelmileg felbolydította az életemet, még a házasságomat is megrengette – de megérte végigcsinálni. Mit kaptam? Önbizalmat, önbecsülést és a félelem kiszorítását az életemből. Minőségi változást a gyermeknevelésben és a pácienseim segítésében. Mindenkinek ajánlom, aki kész tenni egy teljesebb életért.
A teljes történetet elolvashatod a Klári történetéről szóló cikk végén.

Enikő

Biologika konzulens

"Nem csak tudom, hol a határ – hanem képessé váltam meg is húzni."

Régóta foglalkozom Újmedicinával, az összefüggéseket értettem – de a valódi változás elmaradt. A Lélekélettan hozott sorsfordító áttörést: olyan belső erőforrások épültek fel bennem, amelyek megváltoztatták az életem minőségét. Megszületett bennem az erő, hogy nyugalommal és bűntudat nélkül mondjak nemet. Meglepő volt, hogy olyan tünetek is eltűntek, mint a 30-40 éve meglévő tyúkszemek a talpamon. Ez a program nem egy technika, hanem egy belső kulcsrendszer, amivel visszavettem a saját belső irányításomat. Olyan stabil önértékelés és belső nyugalom született bennem, amit pénzben nem lehet mérni.
A teljes történetet elolvashatod az Enikő történetéről szóló cikk végén.

Erika

Eü-laboráns

Kibújtam a csigaházamból és túlléptem az áldozati szerepkörön.

Széles látókörű, nagy tudású mentorok vagytok mindketten. A tanultak hatására megnőtt az önbizalmam, és ma már ritkán akarok külső elvárásoknak megfelelni. Ez a szemléletváltás megnyugtatott a »megbetegedésekkel« kapcsolatban is: már nem tűnik rémisztőnek egy-egy elváltozás. A logikus levezetés végre rendet tett a zavaros, megválaszolatlan kérdéseim között. Köszönöm, hogy elindítottatok az úton!
A teljes történetet elolvashatod az Erika történetéről szóló cikk végén.

A Biologika–Újmedicina és a Lélekélettan Mentor Program

A Lélekélettan Mentor Programban a Biologika / Újmedicina elsősorban mint önismereti, bio-pszicho-szociális szemléleti keret jelenik meg. Abban segít, hogy jobban megértsd, hogyan fonódhatnak össze a testi tünetek a lelki folyamatokkal és az élethelyzeti megélésekkel. Ezt a megközelítést a pozitív testkép, a testtel való együttműködő kapcsolat és a gyógyulást támogató belső meggyőződésrendszer kialakításának egyik lehetséges eszközeként használjuk.

Fontos hangsúlyozni, hogy a Lélekélettan holisztikusan tekint az emberi egészségre, és a GNM/ Germán Gyógytudományt nem tekinti orvosi diagnosztikai vagy terápiás módszernek, hanem a szakszerű, szükséges orvosi ellátást komplementer módon kiegészítő szemléletnek.

Egészségügyi kérdéseiddel, panaszaiddal és döntéseiddel minden esetben a saját kezelőorvosodhoz fordulj; a Lélekélettan Mentor Program nem helyettesít orvosi vizsgálatot, diagnózist vagy kezelést, és nem ad egyéni orvosi terápiás javaslatot.

Oktatóink és konzulenseink

Pindrok Beáta

Pindrok Beáta vagyok – mentálhigiénés szakember, a Lélekélettan megálmodója és belső motorja.

Olyan kísérő vagyok, aki nyugalommal, figyelemmel és mély empátiával áll melléd akkor is, amikor belül már elfáradtál. Hiszek abban, hogy a gyógyulás nem erőfeszítés kérdése, hanem annak a belső bizonyosságnak a megszületése, amelyben a tested, az idegrendszered és a lelked végre együttműködhet.

 Nemcsak hallgatlak – segítek megérteni a saját belső működésedet, hogy ami most tünet vagy elakadás, az idővel érthetővé és kezelhetővé váljon.

tovább olvasom...

Váczy József

Váczy József vagyok – mentálhigiénés szakember, mentor és a Lélekélettan szemlélet egyik alapítója.

Azokkal a nőkkel és férfiakkal dolgozom, akik látszólag sikeresen helytállnak, de belülről elfáradtak: kiégés, életközepi válság vagy makacs testi tünetek jelzik, hogy a belső rendszerük túlterhelődött.

Nem „gyors megoldásokat” és instant pozitív gondolkodást kínálok. Abban segítek, hogy stabil belső alapot és valódi erőforrásokat építs, amelyekre támaszkodva végre képessé válsz a tartós változásra és az önazonos életre.

tovább olvasom...

>