Adatkezelési tájékoztató » Lélekélettan

Adatkezelési tájékoztató

1. Az adatkezelési tájékoztató célja

Váczy   József,   egyéni   vállalkozó,   (Székhely:   3256,   Kisfüzes,   Dózsa   György   út   53.,   Email: info@lelekelettan.hu,     Adatkezelési     bejelentések:     adatkezeles@lelekelettan.hu,     Telefon: +36703166832) a továbbiakban, mint Adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak. Az adatkezelő adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a lelekelettan.hu/adatvedelem címen. Váczy József fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét. Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését. Váczy József elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását, a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. Adatkezelő az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

2. Az adatkezelő adatai

Amennyiben megkeresne bennünket, az info@lelekelettan.hu címen és 06/70-316-6832-es számon (munkaidőben) elérhetőségeken léphet kapcsolatba az adatkezelővel. Váczy József egyéni vállalkozó, Székhely: 3256 Kisfüzes, Dózsa György út 53. Email: info@lelekelettan.hu Adatkezelési bejelentések: adatkezeles@lelekelettan.hu Telefon: +3670/316-6832

3. A kezelt személyes adatok köre

3.1 Regisztrációs során megadandó személyes adatok

Az email-ben küldött, a Felhasználókat segítő ingyenes információk és a pénzért megvásárolható termékekről és szolgáltatásokról szóló tájékoztatók és ajánlatok (a továbbiakban HÍRLEVÉL) esetén kizárólag a következő adatokat tároljuk:

  • Keresztnév: Ezen a néven szólítjuk a Felhasználót az email-ekben, becenév vagy nick-név, kitalált név is megfelel, adott esetben ez az adat üresen is hagyható
  • Email: Erre a címre küldjük az email-eket. Amennyiben a Felhasználó kifejezetten vásárlási céllal tölt ki egy megrendelőlapot (a továbbiakban ezt a folyamatot VÁSÁRLÁS-nak nevezzük), abban az esetben a következő adatokat adja meg önként a Felhasználó:
  • Keresztnév: A megrendelő azonosítására szolgál, szükséges, hogy a megrendelt terméket vagy szolgáltatást elküldhessük, jóváírhassuk, aktiválhassuk.
  • Vezetéknév: A megrendelő azonosítására szolgál, szükséges, hogy a megrendelt terméket vagy szolgáltatást elküldhessük, jóváírhassuk, aktiválhassuk.
  • Email cím: Kapcsolattartásra, vagy (online tartalom esetén) a megvásárolt termék vagy szolgáltatás igénybevételéhez szükséges (pl. online tanfolyam belső oldalára szükséges felhasználónévként funkcionál)
  • Telefonszám: Kizárólag a megrendeléssel kapcsolatos ügyek intézésére (pl. ha a csomagot a Felhasználó nem veszi át, ha fontos változás lép életbe (pl. egy tanfolyam helyszíne megváltozik), illetve a futárral küldött csomagok esetében hasznos megadni ezt az adatot, hogy szükség esetén a futár kapcsolatba léphessen a megrendelővel.
  • Számlázási cím: Az elektronikus számlát automatikusan erre a címre állítjuk ki
  • Szállítási cím: Amennyiben fizikai terméket kell postai úton vagy futárral elküldeni, szükségünk van erre a címre, hogy célba juttathassuk a küldeményt.
  • Adószám: A hatályos jogszabályok miatt, amennyiben a vevő vállalkozóként vásárol, kötelező megadni az adószámot is

3.2 Technikai adatok

Adatkezelő a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
  • hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  • változatlansága igazolható (adatintegritás);
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen. Adatkezelő olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt. Adatkezelő az adatkezelés során megőrzi

  • a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
  • a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
  • a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

3.3 Cookie-k (sütik)

3.3.1 A sütik feladata

  • információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;
  • megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;
  • megkönnyítik a weboldal használatát;
  • minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

3.3.2 Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék Adatkezelő weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú süti érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

3.3.3 Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)

Az adatkezelő weboldalain alkalmazza a Google Analytics, a Facebook, vagy az AutopliotHQ, mint harmadik fél sütijeit is. Ezen statisztikai célú szolgáltatások használatával az Adatkezelő információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalakat. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

3.4 Online megrendeléshez kapcsolódó adatok

  • Keresztnév: A megrendelő azonosítására szolgál, szükséges, hogy a megrendelt terméket vagy szolgáltatást elküldhessük, jóváírhassuk, aktiválhassuk.
  • Vezetéknév: A megrendelő azonosítására szolgál, szükséges, hogy a megrendelt terméket vagy szolgáltatást elküldhessük, jóváírhassuk, aktiválhassuk.
  • Email cím: Kapcsolattartásra, vagy (online tartalom esetén) a megvásárolt termék vagy szolgáltatás igénybevételéhez szükséges (pl. online tanfolyam belső oldalára szükséges felhasználónévként funkcionál)
  • Telefonszám: Kizárólag a megrendeléssel kapcsolatos ügyek intézésére (pl. ha a csomagot a Felhasználó nem veszi át, ha fontos változás lép életbe (pl. egy tanfolyam helyszíne megváltozik), illetve a futárral küldött csomagok esetében hasznos megadni ezt az adatot, hogy szükség esetén a futár kapcsolatba léphessen a megrendelővel.
  • Számlázási cím: Az elektronikus számlát automatikusan erre a címre állítjuk ki
  • Szállítási cím: Amennyiben fizikai terméket kell postai úton vagy futárral elküldeni, szükségünk van erre a címre, hogy célba juttathassuk a küldeményt.
  • Adószám: A hatályos jogszabályok miatt, amennyiben a vevő vállalkozóként vásárol, kötelező megadni az adószámot is

3.5 Online ügyintézéshez kapcsolódó adatok

Az ügyintézéshez kizárólag azokat az adatokat szükséges megadni, amelyek ahhoz kellenek, hogy segíteni tudjunk a Felhasználónak. Az email címre és a vezeték valamint keresztnévre mindenképpen szükség van, egyéb adatokra csak akkor, ha a Felhasználó kérése a szóban forgó adatokkal kapcsolatos.

3.6 Hírlevélhez kapcsolódó adatok

Az email-ben küldött, a Felhasználókat segítő ingyenes információk és a pénzért megvásárolható termékekről és szolgáltatásokról szóló tájékoztatók és ajánlatok (a továbbiakban HÍRLEVÉL) esetén kizárólag a következő adatokat tároljuk:

  • Keresztnév: Ezen a néven szólítjuk a Felhasználót az email-ekben, becenév vagy nick-név, kitalált név is megfelel, adott esetben ez az adat üresen is hagyható
  • Email: Erre a címre küldjük az email-eket.

4. A kezelt adatok tervezett felhasználása és megőrzési ideje

A HÍRLEVELEK küldése esetén az adatokat addig kezeljük, ameddig a Felhasználó nem törölteti azt leiratkozási linken keresztül, illetve nem kéri azt email-ben vagy telefonon. Továbbá töröljük mindazon Felhasználók adatait, akiknek nem tudunk őket érdeklő, releváns információt küldeni. MEGRENDELÉSEK esetén kiszállításig, illetve a termék jóváírásáig, aktiválásig tároljuk az adatokat, illetve mindaddig, ameddig a megrendelt termék vagy szolgáltatás természetéből eredően ez szükséges. Egy email-ben küldött online tanfolyam esetén ez mindvégig szükséges, egy később aktivált tanfolyam esetén szintén. Az adatokat tehát minden esetben a Felhasználó igényeinek megfelelő ideig tároljuk, de a Felhasználó BÁRMIKOR kérheti az összes adatának törlését. Ebben az esetben azonban bizonyos esetekben nem tudja megtekinteni a megvásárolt tartalmat.

5. Az adatkezelés célja, módja és jogalapja

5.1 Általános adatkezelési irányelvek

Váczy József tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják. Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket. Felhívjuk az Adatkezelő részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

  • 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információ-szabadságról (Infotv.);
  • Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes
  • személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében tör-ténő védelméről és az ilyen adatok
  • szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános
  • adatvédelmi rendelet, GDPR);
  • 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
  • 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.);
  • 2017. évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és
  • megakadályozásáról (Pmt.);
  • 2013. évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozások-ról (Hpt.).

6. Az adatok fizikai tárolási helyei

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk. A rendszer működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: az érintett bejelentkező számítógépének azon adatai, melyek a szavazás során generálódnak és melyeket az Adatkezelő rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer az érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag az Adatkezelő fér hozzá.

7. Adattovábbítás, adatfeldolgozás, az adatokat megismerők köre

A Felhasználó adatai kizárólag az Adatkezelő és annak munkatársai részére férhető hozzá, továbbá azon szolgáltatásokat nyújtó  cégek részére, amelyeket az Adatkezelő a megfelelő működés és a Felhasználók kiszolgálása érdekében igénybe vesz. Mindezek a szolgáltatások szintén szigorú intézkedéseket hoztak, s megfelelnek a GDPR-ben foglalt alapelveknek és szabályoknak. A levélküldéshez az alábbi adatkezelőknél tároljuk és kezeljük az adatokat:

ListaMester online hírlevélküldő szolgáltatás Név: Bithuszárok Számítástechnikai és Szolgáltató Betéti Társaság (BITHUSZÁROK BT.) Székhely: 2051 Biatorbágy, Damjanich utca 8. Képviselő neve: Mizera Ferenc ügyvezető Cégjegyzékszám: 13-06-065996 Statisztikai számjel: 21158218-7220-212-01 Adószám: 21158218-2-13 E-mail: info@bithuszarok.hu, info@listamester.hu AutopilotHQ Inc. 140 2nd Street, 5th Floor San Francisco, CA, 94105 Adatkezelési nyilatkozatok: https://autopilothq.com/privacypolicy.html https://autopilothq.com/privacyshield.html Webináriumokon történő részvétel esetén: Zoom Video Communications, Inc. 55 Almaden Blvd, San Jose, CA 95113, Egyesült Államok +1 (888) 799-9666 Adatkezelési nyilatkozat: https://explore.zoom.us/en/privacy/

8. Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező  adatkezelések  kivételével –  törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.

8.1 Tájékoztatáshoz való jog

Az Adatkezelőmegfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15– 22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

8.2 Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

8.3 Helyesbítés joga

Az  érintett  kérheti  az  Adatkezelő  által  kezelt, rá  vonatkozó  pontatlan  személyes  adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését. A Felhasználó kérésére azonnal tájékoztatást nyújtunk minden általunk tárolt adatáról. Ehhez az email cím megadása szükséges, mivel ez a kulcs adat az adattáblánkban. Ha ezzel kapcsolatos kérését el akarja nekünk küldeni, kérem, az adatvedelem@lelekelettam.hu címre írjon. Dolgozunk az informatikai rendszerünk átalakításán annak érdekében, hogy az adatok lekérése automatikusan is megtörténhessen a Felhasználók által. Ezt az  általunk használt szoftverek keretein belül vagyunk képesek megtenni.

8.4 Törléshez való jog

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy  statisztikai célból, közérdek  alapján; vagy  jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

8.5 Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben. Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

8.6 Adathordozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

8.7 Tiltakozás joga

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

8.8 Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

8.9 Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.

8.10 Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

8.11 Adatvédelmi hatósági eljárás

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni: Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. Telefon: 0613911400 Fax: 0613911410 E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu Honlap: http://www.naih.hu

9. Egyéb rendelkezések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt. Váczy József a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot  csak  annyit  és  olyan  mértékben  ad  ki,  amely  a  megkeresés  céljának  megvalósításához elengedhetetlenül szükséges. Kisfüzes, 2021. augusztus 26.