Mire is vagyunk érettek?

Keresztfiunk ballagására kerestünk egy szép idézetet a köszöntő lapra, hamar találtunk is megfelelőt:

„Az emberben ott rejlik az egész világ, s ha tudod, hogyan szemléld és hogyan tanulj belőle, a kapu előtted, a kulcs pedig a kezedben.” /Jiddu Krishnamurti/

Beszédes az érettségi vizsga elnevezés, azt sugallja, hogy az idézetben szereplő képességeket, konkrétan a megfelelő nézőpontok megtalálásának, és a mindenkori történtekből, információkból való tanulás képességét általa magunkénak tudhatjuk.
Az önismeret egy bizonyos szintjétől fogva, világossá válik előttünk, hogy ez sajnos nem így van. Ha így lenne, sokkal több időt töltenénk elégedett, nyugodt, egészséges állapotban, és nevelnénk ki magunk után egyre boldogabb és egészségesebb generációkat.

Ezen képességek kialakulásának fontos feltétele, az érzelmi felnövekedés. Ez teszi lehetővé, hogy felelősségteljes, tudatos döntésekre képes emberekké váljunk, az élet minden területén. A nehézség pedig éppen ebben a feltételben rejlik, ugyanis a felnevelő környezet minősége szigorúan meghatározza ennek lehetőségeit.

Nem kell bonyolult dolgokra gondolnunk, a gyermeket érő bizonyos konfliktustípusok együttes előfordulása, az agyban olyan változásokat indít el, melyek az érzelmi érés folyamatát meghatározzák. Ilyen konfliktusok például, amikor megrémülnek, elveszítenek számukra fontos dolgokat, élőlényeket, helyzeteket, felbosszantja őket valami, kényszerítve érzik magukat, nem tudnak valamivel kapcsolatban dönteni stb.
A felnőtté válást sokan, sokféleképpen értelmezik, általánosságban azért azt sugallja, hogy az érett ember önálló, saját lábán magabiztosan megálló, nehéz helyzetekben is nyitott, a megoldást kereső és találó, a világot értelemmel szemlélő, ezért érzelmileg kiegyensúlyozott, empatikus, megnyilvánulásaiban megbízható, nyugalmat sugárzó, tudatos döntésekkel bíró, így az élet minden területén felelősséget vállalni tudó. Belemerünk-e őszintén gondolni, mennyi lehet az ilyen emberek aránya? Érzelmileg nagyon kevesen kompetensek saját maguk felett, ezért alakulnak így a családi és társadalmi folyamataink.

Az érzelmi érés azonban nem csak a gyermekkor és a fiatalkor sajátja, amikor ténylegesen felnőtt emberek segítségével ez természetes módon végbe mehet. Később is van lehetőségünk az éretté válásra, még ha ez sokkal munkásabb folyamat is. Érdemes mégis belekezdeni, mert ne felejtsük el, hogy gyermeket érzelmileg is éretté nevelni csak érett emberek tudnak. Ebben sajnos nagyon rosszul állunk. A nevelés elbillent az intellektus kiművelésének egyedüli fontossága felé, ám ha kicsit körülnézünk a környezetünkben, vagy akár csak saját életünkben, láthatjuk, hogy nem ez a boldogság záloga.
Ahhoz, hogy a különböző körülmények között nyugodt érzelmi állapotokat tudjunk élni, ez az érettség szükséges. Megszerzésének első lépése, hogy megértsük, mi miért történik, hogyan és miért generálódnak érzelmeink, ismerjük saját érzelmi és vele együtt testi folyamataink működési elveit.