A csalódás, mint konfliktusforrás

Bizonyosan mindenki számára ismerős a kisebb – nagyobb csalódás érzése, velem is többször megesett már. Régen úgy gondoltam rá, mint a saját magamnak okozott szituációra, hiszen csalódásom oka az a kép, amit egy másik személyről, helyzetről, bármiről magamban feltételeztem, elképzeltem.

Csalódásunk forrásának magunkban keresése azzal az előnnyel bír, hogy már nem a körülményeket, nem másokat okolunk a történtek miatt. Ez is nagy dolog, hiszen ha úgy gondoljuk, hogy csalódásunk oka a környezetünk számunkra nem megfelelő megnyilvánulása vagy milyensége, akkor erre többnyire kétféle megoldást alkalmazunk.

Az egyik, hogy elhatárolódunk a kellemetlenséget, vagy fájdalmat okozó személyektől, helyzetektől – mennyi ember zárkózik be érzelmileg csalódásai következtében. E megoldás rendszeres alkalmazása idővel igen szűk életteret és ezzel együtt a lehetőségek nagyfokú lekorlátozását eredményezi.

A másik, hogy megpróbáljuk megváltoztatni a számunkra problémás embert, vagy körülményeket, hogy kedvünk szerint történjenek a dolgok, és ezáltal biztonságban érezhessük magunkat. Azokban az esetekben, ahol emberekkel kapcsolatosak az elvárásaink megint két lehetőség adódik.

• A másik fél nem hajlandó eleget tenni a kérésnek és a továbbiakat ennek megfelelően kell újra értelmezni. Ebben az esetben nem elégülnek ki az igényeim, és a kapcsolat megszakadhat, de ha ez a kapcsolat számomra az igényeimnél is fontosabb, akkor bevállalom a veszteségeket, amelyeket ezek kielégítetlensége okoz. Mindkét estben megélem a csalódás élményét.
• A szóban forgó személynek a velünk való kapcsolat olyan fontos, hogy a saját természete szerinti megnyilvánulásait, szükségleteit ő szorítja háttérbe, és ő szenvedi el a veszteségeket a velünk való kapcsolatért.

Hosszú távon sok feszültség keletkezik az ilyen típusú kapcsolódásokból.

Mi a helyzet, ha megtettük a fönti felismerést, hogy a saját megítéléseinkben csalódtunk? Általában számunkra egy vagy több életterületen szimpatikus szereplőt ruházunk fel olyan pozitív tulajdonságokkal, amit az élet aztán később nem igazol. Odáig eljutottunk, hogy nem határolódunk el a csalódásunk forrásától, hiszen nem ő volt a hibás. De mit tehetünk még, hiszen ha továbbra is nyitottak tudunk maradni, de nem értjük miért nem látunk bizonyos dolgokat reálisan, akkor újabb csalódások érnek majd bennünket.

A testi elváltozásaink okainak megértése közben elsajátított törvényszerűségek és összefüggések ismerete megalapozzák azon képességeinket és nézőpontjainkat, melyekkel ráláthatunk érzelmeink keletkezésére, az önvédelmi rendszerünk mechanizmusára és a belőlük eredő viselkedésünkre.

Ezek az információk, és használatuk segítenek rájönnünk arra, hogy milyen érzelmi sérülésünkből fakadó kompenzáló túléltető folyamat során formálunk valamilyen képet, véleményt másokról. Ez alapján a képzet alapján várunk el tőlük majd dolgokat, amelyek nem teljesülése estén csalódottak leszünk.

A csalódások fontosságaink meghiúsulásából erednek, és megélési módjától függően, különböző típusú konfliktusokat okoznak, melyek hosszútávon komolyabb testi alkalmazkodásokhoz (betegségekhez) vezet. Ezért érdemes a testi működésrend megértése mellett az érzelmek működésével is tisztában lenni.