Akaratom akkora... » Lélekélettan
4

Akaratom akkora…

AKARATOM AKKORA, MINT A TIED,
S KIRÁLYSÁGOM ÉPPOLY NAGY!
NINCS FELETTEM HATALMAD!
(Labirintus c. film)

Érdekes tapasztalatokra tehetünk szert, amikor megfigyeljük megnyilvánulásainkat, és azok motivációs hátterét. Mit miért csinálok, és az az én akaratom-e egyáltalán?

Próbáld ki, hogy figyelemmel kíséred egy napodat. Mennyi időt töltöttél olyan tevékenységgel, amit szíved szerint választottál? Ebből mennyinek van a hátterében egy szándék, hogy megfelelj, elérj vagy megússz valamit?

Első ránézésre a legtöbb tevékenységünknek, megnyilvánulásunknak igen jó oka van. Csak ha alaposabban megvizsgáljuk, akkor találunk végső motivációként valamilyen veszteségtől való félelmet.

Történt már olyan veled, hogy rátaláltál egy vágyadra, elképzelted milyen lenne azt megélni, és mire észbe kaptál, már te magad fogalmaztad meg, miért is nem fog ez így történni. Adódik egy feladat, mondjuk meg kellene gyógyulnod egy veszélyesnek hitt betegségből, és már akkor reményvesztettnek érzed magad, amikor még nem is tettél magadért semmit, vagy jön egy régen kipróbálni vágyott munka és feladtad mielőtt belekezdtél volna? Természetesen az ilyen döntéseknek köszönhetően bekövetkező veszteség enyhítésére, az agyunk legyártja nekünk a leghihetőbb, legmeggyőzőbb, legmegnyugtatóbb magyarázatot a feladásra, és ezen magyarázatok nyugtatgató hatása alatt masírozunk tovább egy számunkra egyáltalán nem boldogító úton, vagy ne adj Isten a vesztünkbe.

Hányszor csinálod meg ezt naponta magaddal? Van emiatt esetleg bűntudatod, amivel fokozhatod a helyzeted súlyosságát? Amivel még inkább eltávolodva élsz magadtól? Érezted már magad mások által is mozgatva? Észre szoktad venni, amikor ilyen helyzetbe kerülsz? Milyen érzéseket figyelsz meg magadban ilyenkor? Mit tennél a legszívesebben? Miért azt tennéd? Miért nem teszed? Mit gondolsz mi lenne, ha megtennéd?

Szeretnéd érteni mi történik benned ilyenkor, hogy ez miért nem hiba, hogy milyen működési mechanizmus eredménye, hogy mégis miért akadályoz meg a saját agyunk vágyaink elérésében?


A Világban működő REND szinte felfoghatatlan erővel bír, ami bennünk is munkálkodik, mindig az agyunkban lévő megoldási mintáink szerint. Ezek elemi erővel hatnak ránk, meghiúsítva saját boldogulásunkat, vagy sokszor saját életben maradásunkat is. Ilyen erővel bírhat egy megszégyenüléstől, vagy megítéléstől való félelem, egy kapcsolat elvesztésének, vagy megmaradásának a félelme, bármilyen egyszerű tett pl. egy őszinte véleménynyilvánítás, ügyintézés, megkérdezni valakitől, hogy merre kell menni, nemet mondani egy kérésre stb.

Ha megtapasztalod a bennünket is működtető törvényszerűségek mindent felülmúló hatását, és megtanulod hogyan tudod a saját és mások boldogulására egyszerre használni, fokozatosan ráláthatsz, és aztán megszabadulhatsz nyilvánvaló és elrejtett, sorsodat meghatározó korlátjaidtól.

A tét nagy, a te megismételhetetlen életed (és ezen keresztül az utódaidé is), melynek minőségéről hajlamos vagy azt hinni (nem véletlenül), hogy nem rajtad múlik…

Tarts velünk ezen a felfedező úton!

Ismerős volt néhány gondolat? Kíváncsi vagyok a véleményedre.

Pindrok Beáta
 

  • Zippenfénig Zoltánné szerint:

    Kedves Beáta! Örömmel olvastam gondolataidat, és ahogy már megtapasztaltam Veled kapcsolatban, jó volt együtt gondolkozni a leírtakkal. Én is érzek hasonlókat, de most-a vakációban-, érzem igazán, hogy milyen jó gyakran végezni olyan cselekvéseket, amik nagy örömet szereznek. Még akkor is, ha olykor elmaradt feladataimról van szó. További szép napot kívánva köszönök el: Zippenfénigné Vera

    • Pindrok Beáta szerint:

      Kedves Vera! Köszönöm, hogy velem tartottál, további szép nyári megéléseket kívánok! Szeretettel:Beáta

  • Krasznai Sándor szerint:

    Kedves Beáta!
    Én magam sok mindent megpróbáltam. Képzőművészetet, irodalmat, stb. Faragtam szobrokat márványból és más nemes kövekből, öntöttem bronz szobrocskákat, plaketteket, reliefeket. Írtam verseket, esszéket, regényeket, novellákat.
    A baj csak az volt, hogy sok-sok dícséret ellenére sem kerekedett ki belőle olyan történet, melyet szerettem volna. Verseim, esszéim, novelláim sok-sok éven át megjelentek. Némelyik folyóiratban rendszeresen. Már-már úgy látszott mégis lesz valami értelme munkámnak, amikor elolvasta írásim egy részét TS. barátom, (aki elismert írónak számított) és meg is dícsérte azokat. De sajnos múltja miatt az intrikák oda vezettek, hogy öngyílkos lett.
    Így maradtam amatőr képzőművész, irodalmár, esszéista, költő, aminek csak önámítás szerű jelentősége van. Hiába volt minden. Hiába az állandó önunszolás, önbiztatás. Dolgozz, alkoss, hass oda, hogy jók legyenek műveid. Az eredmény végül O. 73 éves lettem, már nem akarom magam tovább áltatni. Mondhatni: Eddigi önbiztatásom felőrölte minden erőmet.
    Kívánok minden jót: Krasznai Sándor

    • Pindrok Beáta szerint:

      Kedves Sándor! Köszönöm, hogy megosztotta velem érzéseit, és gondolatait, nem voltak idegenek számomra. Ameddig nem ismertem föl magamban a szüntelenül tevékenységeimben engem hajtó erő forrását, sokszor éreztem hiábavalónak az igyekezetet. Ahhoz, hogy megértsem, és elfogadjam az évtizedekig ilyen módon zajló megéléseim, és ezekre nyugalommal, veszteség érzés nélkül tudjak tekinteni, el kellett jutnom, a természeti működésrendnek egy mélyebb átlátására és tapasztalásra. Ma már bármit csinálok, azt megtanultam örömömet lelni benne, mely öröm a környezetemet is gazdagítja, így sosincs csalódottság, vagy hiábavalóság érzésem, akkor sem, ha esetleg nem aratok az adott dologgal osztatlan sikert. Tapasztalatom szerint a legtöbb amit Ember adhat a környezetének, az ugyan az amire minden ember a leginkább vágyik, hogy úgy szeressék és fogadják el, amilyen. Ez a képességünk kiművelhető, és az ilyen típusú elfogadás művészetének gyakorlását magunkon érdemes kezdeni. A jól felépített folyamat során hamar tapasztalattá válik a vélelmeink és a valóság különböző volta, hogy saját énképünk miként alakítja a környezetünk rólunk alkotott véleményét. Ha belefáradunk egy adott tevékenység hosszútávú végzésébe, érdemes feltenni a kérdést, hogy milyen félelmünk alakítja ez irányú akaratunkat. Ha a folyamat őszinte örömet szerez, nem jár belefáradással.
      Ennek a folyamatnak az elméleti és gyakorlati alapjait igyekszünk az embereknek átadni. Sohasem késő más nézőpontokból, más minőségben végezni a dolgainkat.
      Köszönettel és tisztelettel: Pindrok Beáta

  • >