Minden úgy lesz, ahogy lennie kell!
Nyugtattad már meg magad ezzel a kijelentéssel? Ez egy roppant spirituális jellegű megállapítás, hiszen azt sugallja, hogy olyan szintre érkeztünk a lelki fejlődésünkben, ahol már jöhet bármilyen történés az életünkben, azt mindig értjük és átlátjuk (az ok-okozat alapelv szerint), pontosan tudjuk mi a vele kapcsolatos teendőnk,ezért nyugodt érzelemvilággal tudjuk megélni. Vagy megengedjük, hogy alakuljanak a dolgaink ahogy a „sors” hozza, mert mindenre találunk majd egy pozitív magyarázatot, akkor is, ha valójában legbelül nem igazán örülünk a dolognak.
A „Minden úgy lesz, ahogy lennie kell!”, egy bizonyos nézőpontból valóban egy nagy igazság. Ám korántsem biztos, hogy ha megismerjük ezt a nézőpontot, továbbra is szívesen használjuk majd döntéshelyzeteinkben. Ez a biológiai működésrend nézőpontja, miszerint mindenki saját működtető mintái szerint teremti automatikusan a saját életét.
Vannak, akik fellélegeznének erre, hogy ’hála Istennek’, akkor minden rendben van, hiszen a biológia évmilliókkal a háta mögött már csak tudja mit csinál (ami így is van), de itt eszünkbe kellene, hogy jusson az a tétel is, hogy az ő túléltető stratégiáinak magva, a faj és az egyed életben tartása. Nála a boldogság elhanyagolható tényező.
Lesznek, akik (főleg, a mai világméretű történések fényében) már nem tudnak a biológiára megbízható partnerként gondolni, és szívesebben maradnak a spirituális, vagy a tapasztalati nézőpontnál. Az utóbbi, ha pozitív szemléletűek vagyunk, előbb utóbb mindig bebizonyosodhat, hiszen agyunk szívesen keresi és találja meg a különböző következmények számunkra megnyugtató magyarázatát, erősítve ezzel a bennünk működő aktuális mintarendszer nagyszerűségét.
Ez mind rendben van mindaddig, amíg az „ahogy kell” szerinti történés beleillik, vagy valahogy betuszkolható a tűréshatáraink közé, tehát ’még belefér’. De miért ragaszkodunk még akkor is ehhez a felfogáshoz, amikor a történés már nem fér bele, sőt rendesen kellemetlen, vagy egyenesen borzasztó? Miért jobb még mindig, elviselni a számunkra kedvezőtlen következményeket, (amit a sors, vagy ki hogy nevezi, az un. felsőbb irányítás rótt ránk), mint megkérdőjelezni, hogy valóban úgy történnek-e a dolgok, ahogyan szerintünk kellene?
Mi van-e mögött a beállítódás mögött? A biológiai működés fizikai testünk révén alapvető. Amíg ezt rutinszerűen tudatilag felülírni nem tudjuk, érdemes ebből kiindulni. Ez pedig jelen esetben nem más, mint a genetikailag és életünk során kapott mintáink automatikusan működtető rendszere. Egyszerűen, ha alapmeggyőződésem szerint valami törvényszerű, pl. engem minden kutya megtámad, akkor ez mindig beigazolódik majd, míg meg nem változik bennem ez a minta. Na de megváltoztatható ez egyáltalán? Mivel alapvetéseink elég stabilak, ezért a változtatás lehetősége csak bizonyos tulajdonságokkal bíró emberek számára elérhető (a jó hír, hogy ezek kialakíthatók).
A „Minden úgy lesz, ahogy lennie kell!”, innen nézve többnyire nem más, mint egy univerzális alibi mondat, az önvédelem egy jól bevált eszköze, arra a tehetetlenségünkre, amit azzal kapcsolatban érzünk, hogy nem vagyunk képesek érteni és irányítani az életünkben a történések menetét, így könnyebb, ha elfogadjuk, amit ’dob a sors’ (vagyis amit saját mintáink elrendelnek).
Érdemes elgondolkodni rajta, hogy milyen helyzetekben volt már erre a mondatra szükséged!
