december 24

Minden nap Karácsony

1  comments

Itt vagyunk újra a Fény születésének ünnepén, ami a természet által nyújtott csodálatos szimbolika, mely életünk során egy folyamatos felkérdezés: Te megtetted már a lépéseket a benned szunnyadó Fény, Szeretet valóságának megélése felé? Látod már általa azt a csodát, ami földi létünk alatt folyamatosan körülvesz, és mutatja az Egészhez tartozásod biztonságát és örömét.

A Szeretet ünnepe, természeténél fogva lehetővé teszi nekünk, hogy ha csak erre a kis időre is, megszülethessen a bennünk élő fény, saját legbelső emberi lényünk. Ha ez sikerül, megható, szavakkal szinte leírhatatlan érzések járják át a lelkünk, amitől magunkban és minden embertársunkban látjuk közös, eredendően létező, szeretetet kapni és adni vágyó részét. Érzelmi nyitottságunk mértéke szab csak határt ennek a gyönyörű megélésnek. 

A Karácsony minden évben alkalmat ad rájönnünk mi fontos a számunkra. Milyen feltételeknek kell teljesülniük, hogy az ünnep tökéletes legyen? Tudjuk-e mitől érzik szeretteink, hogy fontosak nekünk? Mi mitől érezzük úgy, hogy fontosak vagyunk? Érdemes megfigyelni kinek mi szerez örömet, csalódást, ki mit szeretne karácsonyra, ki mit ajándékoz. Milyen érzést szeretnénk átadni az ajándékainkkal? Tudjuk-e mi a legtöbb, amit adhatunk egy adott embernek? Ahányan vagyunk, annyi féle világ, annyi féle szükséglet mely a kielégítő élethez kell, és ebből fakadóan annyi féle átmeneti örömszerzési lehetőség van. Ismerjük magunkat és szeretteinket annyira, hogy valóban érzelmi békességben telhessen legalább ez a néhány nap?

A legfontosabb, sokszor lelki traumáink miatt már reménytelenül feledésbe merült igényünk, a szeretetteljes egymáshoz kapcsolódás korlátlan és feltétel nélküli lehetősége. Ennek természetes megélési törekvéseit még a kisgyermekeknél láthatjuk. Később, már tudatos érzelmi munkálkodás szükséges ezen kapcsolódás megélési képességéhez. Ám ez az a képességünk, amely a többi embert is képessé teheti a szeretet újbóli áramoltatására, mint ahogyan a kisgyermekek nyitott, kíváncsi, szeretetteljes odafordulása is képes bezárt lelkű emberek arcára is mosolyt varázsolni.

A csoda a tökéletesség, a harmónia, a tettek és érzések precíz következményei, a biztonság, az értelem, és a mindezek éléséből származó Szeretet. Ennek az érzésnek nem vagyunk híján sohasem, mindenki számára megadatott, és mindenki benne él, ám csak akkor érezhető, ha érzelmi bezártságunkból lehetőségünk nyílik kilátni, és megérteni magunkat és magunkon keresztül a világunkat.

Ha ez megtörténik, akkor egyre több bennünk és körülöttünk lévő csoda lesz a miénk, ekkor értjük majd a Karácsony igazi misztériumát, amit ettől fogva folyamatosan élhetünk, és ajándékozhatunk a körülöttünk élőknek.

Szeretettel gondolunk rád, és kívánjuk hogy legyen Békés, Boldog a Karácsonyod és részese lehess az körülötted létező csodáknak.


Tags


You may also like

Karácsony üzenete: a benned megszülető belső fény

A karácsony üzenete belső fény: nem az, hogy „most kötelező örülni”, hanem az, hogy a legsötétebb időszakban is van egy természetes fordulat. A Lélekélettan szemlélete szerint a belső változás nem fogadalmakból, nem akaraterőből születik, hanem megszülető képességekből: önvád-oldásból, veszteség-vigasztalásból, idegrendszeri és kapcsolati megtartásból, és a belső szuverenitás lassú felépüléséből. Ez a cikk segít megérteni, miért

Read More

Eddig miért nem éreztem, hogy tényleg lehet, hogy van erő bennem, hogy újra lábra álljak?

Rövid összefoglaló „Eddig miért nem éreztem, hogy tényleg lehet?” Ez a kérdés sokakat kísért, akik évek óta keresik a valódi változást. A Lélekélettan Mentor Program egyik résztvevője, Andrea, gyógytornász és költő, saját belső útján mutatja meg, hogy miként indulhat el a bizalom, az önszabályozás, a kapcsolódás és a testi tünetek mögötti lélektani üzenetek újfajta megértése. Ebben a

Read More