Túl keményen dolgozom?

Ha megfogalmazódott már benned ez a kérdés magaddal kapcsolatban, talán eljött az idő, hogy mögé láss ennek a hozzáállásodnak. Mi mozgat olyan módon, hogy szinte minden más az élet örömeit és értékeit rejtő dolog mellet észrevétlen elmegyünk, számunkra kedves emberek nem kapnak tőlünk minőségi időt, belső izzó vágyaink lassan kihűlnek? Később, ahogy ezek az elmulasztott alkalmak tudatosulnak, és érzelmi teherré nehezülnek, kitűzünk következő és következő időpontokat, melyek után bepótoljuk ezeket a fontos mulasztásainkat, de ez az idő sem tud bekövetkezni, mert a sors gondoskodik az újabb halaszthatatlan feladatról. Az idő pedig könyörtelenül telik, éltető emberi kapcsolataink lassan megkérdőjeleznek, és általa ellentmondások tépegetnek minket módszeresen darabokra. Hogyan lehet ezt a száguldó vonatot megállítani?

Gondoljunk bele mi is történik bennünk tulajdonképpen? Folyamatosan jönnek az elérendő célkitűzések (bizonyos munkakör, x összegű jövedelem, fontos érdekkapcsolatok, adott igényeket kielégítő jármű, lakás, iskola …) és közben vágyunk az emberi kapcsolódásra, mely elégedett velünk, hálás nekünk, megért minket, segíti a törekvéseinket, szem előtt tartja az igényeinket, szeret minket. Mi magunk is szeretjük őket, mégis mi történik, ha időt kérnek tőlünk, amit velük kellene eltöltenünk? Feszültté válunk, minél több időt, annál inkább. Nehéz döntéshelyzetbe kerültünk. Miért is kell döntenünk a számunkra legfontosabb kapcsolatok és a tevékenységünk között? Mi az az erő bennünk, ami nem engedni a vágyott egyensúly kialakítását már ezeregyedjére sem?

A kérdésre adható válasz roppant egyszerű, ha ismerjük működésünk alaptörvényeit. Agyunk mindig azt a dolgot részesíti előnyben döntések alkalmával (akkor is, ha észre sem vettük, hogy egyáltalán döntést hoztunk), amely az ő meggyőződése szerint a túlélésünket a leginkább szolgálja. Ha kell az életünk értelmét, és boldogságát jelentő kapcsolataink rovására. Micsoda? Igen, ellentmondásosnak tűnik, de nincs benne semmi hiba. A biológia elsődlegesen a fizikai életben maradásról és általa a faj fenntartásáról gondoskodik, mindezt a gyermekként megtanult mintáink segítségével. 

Ebben az élethelyzetben milyen minták bizonyulhatnak ilyen erősnek? A teljesség igénye nélkül néhány agyunk által elfogadott hiedelem:

• Csak kemény, folyamatos munka hozhatja meg az eredményeket.
• Csak azt tűrik meg a munkahelyén, aki keményen dolgozik.
• Akkor vagy hasznos ember, ha sokat és keményen dolgozol.
• A célok elérése nélkül veszélybe kerül a karrierem, az egzisztenciám, a kapcsolataim.
• Akkor vagy hasznos ember, ha sokat és keményen dolgozol.
• Aki nem teszi oda magát, annak nincs helye a világban.
• Ha nem felelek meg a társadalmi és/vagy munkahelyi és/vagy közösségi és/vagy családi elvárásoknak kiközösítenek, elveszíthetem az életben tartó kapcsolódásokat.

Rengeteg ilyen hiedelem irányítja döntéseinket, melyek legtöbbször családi, generációs tapasztalatokon nyugszanak, érdemes felidézni szüleink hozzáállását és szavajárását a munkájukkal kapcsolatban. Ezek a meggyőződéseink számtalan szükséglet formájában gondoskodnak arról, hogy még véletlenül se cselekedjünk velük ellentétben. Például: Stabil, megélhetést biztosító munka kell, mindig hasznosnak, nélkülözhetetlennek, fontosnak, elismertnek, sikeresnek, kedveltnek kell lennem, meg kell felelnem az elvárásoknak, ezért hatékonyan, kitartóan, önfeláldozóan, minden igényt kielégítően kell végeznem a munkám… Ezek teljesülése nélkül veszélybe kerül a karrierem, az egzisztenciám, a kapcsolataim, a létjogosultságom, az életem ….

A rossz hír, hogy ezek automatizmusként dolgoznak bennünk, a jó, hogy van mód kiszállni a mókuskerékből. Minél inkább ismerjük a működésünket, annál könnyebben.

Te hogy állsz ehhez a témához? Gondolkodtál már ezen?