MIÉRT KIABÁLSZ? Gondolatok egy állapotról …
Szinte mindenkivel előfordult már, hogy felemelte a hangját, egy vita során, vagy veszekedés közben ordítva próbált érvényt szerezni az igazának. Van amikor ez a megnyilvánulás átmeneti megelégedéssel tölt el, talán nem túl szépnek, de, eredményesnek értékeljük, van, amikor utólag megbotránkozunk magunkon, hogy ki a fene bújt belénk az elmúlt 10 percre kiabálni és bűntudatot okoz.
Mi történik ilyenkor bennünk?
A környezetünkből jövő ingerek, például egy kérdőre vonás, egy elvárt cselekedet elmulasztása, egy elbizonytalanító fejlemény, egy akadályoztatás, ami veszélybe sodorhatja a számunkra nagyon fontos célokat, megoldásokat, feszült állapotot, stresszhelyzetet kelt. Ennek oka, hogy a veszélybe került elképzelés, kapcsolat, érzés, dolog stb. megvalósulása agyunk szerint a biztonságos továbblétezés szempontjából, elengedhetetlenül szükséges. Roppant bosszantó, hogy valaki, vagy valami ezt veszélyezteti, kétségbe vonja, elszerencsétlenkedi, és közben nem tudom hirtelen mi is lenne a megfelelő megoldás, cselekedet, gondolat, nézőpont, hogy ez a veszteség ne következzen be, vagy ne éljem meg veszteségnek. Ez egy patthelyzet. Bosszant, hogy veszélybe sodortak és nem tudom mit kellene tennem. Ez nem egy vicces, bagatell helyzet, ha nincs megoldásom elszenvedhetem a rettegett veszteséget, és veszélybe kerülhetek ezáltal én magam is.
A természet nem hagy magunkra ilyen súlyos helyzetekben, biológiai szintű megoldásként a fenyegető lény, dolog megállítását, elriasztását, ha szükséges kiiktatását programozta ilyen esetekre agresszió formájában. Ha a meggyőződéseink szűrőjében egy helyzet ebbe a kategóriába sorolódik, akkor a vélt veszély mértékének megfelelő agresszív érzelem születik meg egy pillanat alatt, és a bennünk ehhez az érzelemhez programozott viselkedés elindul.
Az agresszivitás társadalmilag, emberileg elítélt magatartási forma, legtöbbször ártunk vele másoknak, és rajtuk keresztül aztán magunknak is, ezért igyekszünk tenni ellene. Vannak, akik sikeresek az ilyen típusú megnyilvánulásaik elfojtásában, vannak, akik kevésbé. Fontos tudni azonban, hogy genetikailag belénk programozott megoldásról van szó, amely a fent leírt típusú veszély érzés esetén túléltetésünk érdekében automatikusan beindul, nem döntés kérdése. Azt persze eldönthetjük, ha az önuralom bizonyos szintjeire eljutottunk, hogy milyen megjelenési formát adunk ennek az érzésnek, de az érzés attól még ott van, és stresszállapotot okoz. A stressz pszichés és testi következményei pedig ismertek.
Neked mi a véleményed erről?
