Támogatsz, vagy ráteszel még egy-két lapáttal? » Lélekélettan
9

Támogatsz, vagy ráteszel még egy-két lapáttal?

Gondolatok nem csak a koronavírus kapcsán 2.

Az idősebb korosztályt kijelentették veszélyeztetett rétegnek, ami ilyen általános megfogalmazásban rémisztő lehet, hiszen azt érthetjük belőle, hogy az életkorunk miatt megbetegedhetünk. A halálos esetek bejelentésekor közölt részletesebb információkból kiderül, hogy nem az életkor, hanem az adott egyén egészségi állapota a valódi ok. A különféle betegségekben már legyengült szervezet és kimerült idegrendszer számára, mindenféle helyreállítási folyamat veszélyesebb lehet, hiszen ezek a folyamatok roppant energia igényesek.

Képzeljük el magunkat, hogyan viselkedünk egy alaphiedelem irányítása alatt. Például, az a meggyőződésünk alakult ki a családban, hogy a testünk egészségi állapota kiszolgáltatott a külső körülményeknek, pl. szeles idő, vizes öltözet, huzat, náthás padtárs… Következő fokozat, amikor a betegségek oka egyenesen ismeretlen, nem lehet tudni mitől, és mikor talál ránk. Ezeket erősíti, hogyha megbetegszünk, a tekintélyszemélyeink kétségbeesettek, ne adj Isten tanácstalanok. Ha valaki ilyen meggyőződésekkel bíró helyen nőtt fel, a környezetéből bejövő információkból csak a meggyőződésével kompatibilis részeket hallja meg. Ez esetben a teljesen ki vagy szolgáltatva a betegségnek és nem tudni mikor csap le rád! Erre jön rá most, az ötpercenként elhangzó mondat, hogy ha idős vagy még nagyobb veszély fenyeget. Ez bizony stresszállapotot idéz elő egy rémület, egy egészségféltés, ami tesi alkalmazkodási folyamatokat indíthat el. A tudat a stressz állapotában beszűkül, és csak neki fontos részleteket képes befogadni. Ezért ebben az állapotában hiába hallja a médiában nyilatkozó orvost, aki elmondja, hogy a koronavírus áldozatai már egyébként is egy vagy több betegségben szenvedő legyengült emberek voltak. Csak a saját félelmet fokozó ’megint meghalt valaki’ információt hallja.

Ez a folyamat tovább fokozódik annak a ténynek a hatására, hogy nem igazán tudjuk, hogyan is működik az a bizonyos immunrendszer, amely ilyen veszélyes esetekben megvédene minket, ha éppen kirobbanó formában van. Hogyan lehet ezt a bizonyos rendszert ilyen formába hozni? Sokféle különböző hiedelemmel rendelkezünk e téren. Előző írásomban utaltam rá, hogy a hiedelmek megváltoztatása általában nem egy gyors folyamat, ezért azt javaslom, hogy mindenki cselekedjen jelenlegi hiedelmének megfelelően az immunrendszere erősítéséért, és közben tájékozódjon más nézőpontok felől is.

Egy egyszerű ilyen nézőpont (mely majdnem a végső), hogy a lelki nyugalom TARTÓS állapota a legjelentősebb meghatározó tényező az immunrendszer tekintetében.

Ezért egyénenként forduljunk szeretteink, embertársaink felé, hogy az ő félelmeik, ha vannak, mitől tudnának oldódni, hiszen ahány ember, annyi meggyőződés és abból származó valóság.

Örömmel olvasom gondolataidat, kérdésedet a hozzászólások között.

Pindrok Beáta
 

Click Here to Leave a Comment Below 9 comments
KirályDenisa - 2020.04.05.

Köszönjûk Beáta.Napok óta az jár a fejemben,hogy ki honnan tudja és akarja megmondani,hogy a Nagymamám attól lesz- e betegebb,ha meglátogatom vagyvesetleg attól,ha nem és akár egyedül elszigetelve éli meg a jelenlegi helyzetet.Sok idős vágyódva nézi az ablakon keresztül unokáit,dédunokáit.Vajon ez milyen konfliktust okoz bennük 🙁 ?

Reply
    Pindrok Beáta - 2020.04.13.

    Ha szüleinkről, nagyszüleinkről van szó, belegondolni a helyzetükbe, egyszerűbb dolgunk lehet, hiszen meggyőződéseik, alapjait képezik saját jelenlegi, vagy már lecserélt mintáinknak. Ha valóban működő kapcsolatról van szó nem fog problémát okozni a tényleges érzelmek felderítése, ha nem, akkor saját hiedelmeink őszinte feltárása irányt mutathat. Egy biztos, a szeparáció fajunk természetével ellentétes dolog, alapkonfliktusaink ebből fakadnak (kéregállomány). Ha a nyugalom elérése, vagy biztosítása a célunk, beszéljük meg ki mit és hogyan szeretne, és cselekedjünk a szerint. Ez oda- vissza fontos, mert egy aggódó gyermek nem tud nyugalmat adni. Köszönöm a hozzászólásod!

    Reply
Szilágyi László - 2020.04.05.

Már évek óta figyelem, hogyan készítik elő az influenza szezont,kezdik nyomatni a TV reklámokban a védőoltást!
A válságot már azóta mondogatja boldog boldogtalan amikor a korábbi be sem fejeződött. Gondoljuk el hány éve rebesgetik egy nagy járvány eljövetelét? Itt van! Ezek után higgyem el hogy szegény denevér, vagy tobzoska felelős, annak tükrében hogy Bill több millió dollárt költött Vuhani vírusgyár megépítésére?

Reply
    Pindrok Beáta - 2020.04.13.

    Valóban az egyetlen dolog ami a különböző gyártott információk megítélésében hasznos, az az, ha tudjuk miként működnek a dolgok, a természet, benne mi magunk, és általunk a világ menete.

    Reply
Erzsébet - 2020.04.05.

Köszönöm szépen!
Megerősítést kaptam a Ti tudásotok által és az Újmedicina által 🌞

Reply
József Miklós - 2020.04.05.

Korábban orvos fiam hívta fel a figyelmemet a Biologikára és annak kapcsán honlapotokra, szívesen olvasom. Orvos feleségemmel mindig elmentünk az influenza aktuális védőoltásáért. Nekem soha, neki mindig okozott kellemetlen tüneteket az oltás. Immun rendszere gyermekkora óta nem volt rendben. 16. novemberében is megkaptuk az oltást, feleségem állapota rohamosan romlani kezdett, áprilisban került kórházba, és az ottani lelkiismeretes ápolás, gyógyítás ellenére, októberben a temetőbe. Én meg itt vagyok, azt hiszem irigylésre méltó egészségi, fizikai és mentális állapotban (86. évemben), otthonomban. Kijárok sétálni. A városban lakó fiam bevásárol, mindent elintéz, amiért igazán hálás vagyok neki. Másik fiammal, lányommal és családjukkal, 8 unokámmal mostanában is csak nagy ritkán telefonon beszélgetek. Szerencsére nem kell izgulniuk hogylétem felől, és nem is izgulnak. Időnként kapok műszaki fordítási munkát, amit szívesen végzek, bár embert próbáló munka. Ha időm van, zenét hallgatok, esetleg munka közben is, rendben tartom a háztartást és persze magamat is. Uszodába most, sajnos nem járhatok, viszont az itthoni kímélős gerinctornámat gyakorta elvégzem. Jó egészségem fenntartásában nagyszerű segítséget nyújt Bemer Pro készülékem,
amit másfél éve vásároltam. Ha ez utóbbi valakit érdekelne, szívesen segítek. Szívből kívánok minden kortársamnak, idősebbnek, fiatalabbnak egyaránt jó egészséget, hasonlóan derűs életet, és türelemmel várom a járvány elmúlását.

Reply
    Pindrok Beáta - 2020.04.13.

    Kedves Miklós, köszönöm a levelét, nagyon szép példa azokra a nézőpontokra amely az egészség állapotát elősegítik, gratulálok hozzá!

    Reply
Mónika és Sándor - 2020.04.06.

Köszönjük szépen a támogatást és figyelmet amit kapunk Tőled !

Reply
    Pindrok Beáta - 2020.04.13.

    Szívesen, örülök hogy visszajeleztél.

    Reply

Leave a Reply: