Karácsony kicsit másképp » Lélekélettan
2

Karácsony kicsit másképp

A Karácsonyt lehet úgy megélni, ahogyan szeretnénk, és lehet úgy ahogyan nem szeretnénk. A vírushelyzet most több lehetőséget biztosít mind a két variációra. Ahhoz, hogy úgy alakuljon, ahogyan szeretnénk, tudnunk kell, hogy valójában mi is az pontosan, és milyen megoldások vannak arra, hogy létre is jöhessen, vagy amit most veszteségnek látunk, hogyan lehetne alapja egy jó dolognak, egy számunkra új megoldásnak, lehetőségnek?

Mert mi is a Karácsony? Egy éve elkezdődött növekedési folyamat, majd ezen növekedés eredményeinek megélése, tapasztalatainak elemzése, és az ebből kialakuló új nézetek szülte terveink körfolyamatának vége. Úgy, mint a Nap útja a múlt Karácsonytól egy éven át. A fény újjászületése lehetőség a megújulásra, a tervezett változtatások véghezvitelére. A mögöttünk álló ádvent erre a lehetőségre való felkészülés időszaka volt. Befelé fordulás, átgondolás, fejlődésünk tervezése, erőgyűjtés, felkészülés az előttünk álló feladatokra. Karácsonykor, a fény, a teremtő energia hátszelével, újult erőkkel indulhatunk, és tehetjük magunkat és életünket teljesebbé, érettebbé és magunkon keresztül gyógyíthatjuk a Világunkat.

Karácsonykor megállhatunk, energiáiból feltöltődhetünk, aztán elindulhatunk megvalósítani az új terveinket – melyekben ott él az egyén, a család, a közösségeink kiteljesítése. Szorgalmunkkal elérhetjük, hogy minden napunk a Karácsony szellemében teljen.

Szeretettel kívánunk Neked békés, boldog Karácsonyt, és sok sikert, kitartást az új esztendőre!

Pindrok Beáta
 

Click Here to Leave a Comment Below 2 comments
Ágnes - 2020.12.27.

Kedves Bea! Köszönöm a szavaidat, a gondolataidat, és a gyönyörűséges elmetérképet: még azt hiszem nézegetnem kell, hogy végképp ‘felszívjam’, megértsem a gondolataidat, DE, ittam a szavaidat, és nagyon mély gondolatoknak tartom, gondolom.
A magam kis eszközével, ezzel a kis levéllel én is kívánok neked, és egész családodnak, fejlődést, lehetőségeket, és kiteljesedést, abban, és ahogyan szeretnéd, ahogyan te elképzeled!

Reply
    Pindrok Beáta - 2020.12.28.

    Kedves Ági! Köszönöm a kedves soraidat, nagyon örültem neki! Én is hasonló jókat kívánok Neked az új évre!

    Reply

Leave a Reply: