Sportoljunk a jelenlegi körülmények között is » Lélekélettan
4

Sportoljunk a jelenlegi körülmények között is

– avagy, miért ne beszéld le magad a rendszeres mozgásról

Mostanság nehezítettek a körülmények a sportolást illetően is, hiszen az edző- és tornatermek, uszodák a vírushelyzet intézkedései miatt sokaknak nem állnak rendelkezésére. Ez okozhat egy újabb konfliktushelyzetet, ha nem vagyunk elég nyitottak az új lehetőségek kipróbálására. A nyitottságot persze nem lehet csak úgy bekapcsolni, ha szükség van rá, de dolgozhatunk az elérésén. A testmozgás területén is sok előnyünk származhat belőle, hiszen a rendszeres, jól végzett sport igen jótékonyan hat sok életfolyamatunkra, melyek támogatják egészségünket, gyógyulási folyamatainkat.A kellő rugalmasság azért is fontos, mert nehezített helyzetekre általa könnyebben megoldást találunk, így jócskán lerövidíthetjük a stresszes állapotaink hosszát, amelyek viszont ellenkező esetben negatívan hatnak az egészségi állapotunkra.

A különböző korlátozások többnyire rossz érzéseket váltanak ki belőlünk, hiszen ilyenkor úgy véljük, valamit elveszítünk általuk. Például a témánknál maradva, a sportkörben lévő sporttársi kapcsolódásainkat, a velük végzett mozgás örömeit, izgalmait, a biztonságos hovatartozást, a szakszerű edzésvezetést, az otthonról való kimozdulás lehetőségét… Ezek a fontosságok sok embert motiválnak a mozgásra. A sportkérdőívek kiértékelése alapján, a társaságban végzett mozgás a válaszadók majdnem felének (45.7%) fontos. Hiszen egy jó csoport motivációt, húzóerőt ad a kisebb-nagyobb kihívásokhoz, könnyebb elindulni otthonról, ha a velük való találkozásra gondolunk, általuk könnyebben ki tudunk kapcsolni a mindennapi gondjainkból.

A korlátozó körülmények segítenek felismerni,

milyen meggyőződéseink miatt ragadunk a korlátozottság érzésébe. Miért nem tudunk nyitni más mozgáslehetőségek felé? Elgondolkozhatunk, hogy mi is motivált valóban eddig minket?

Rávezethetnek egy korlátozás mentes terület, a természet csodás előnyeire, ahol a leghatékonyabban fejtheti ki a testmozgás áldásos hatásait. Az itt végzett séta, kirándulások, nordic walking, kocogás, terepfutás, túrázás, lovaglás, síelés … mindenki számára elérhető. Kipróbálhatjuk magunkat bármelyikben, fittségi állapotunknak, érdeklődésünknek megfelelően, és nem kell lemondanunk a baráti társaságról sem. A természetben való rendszeres tartózkodás, mozgás, a téli, hideg időszakban talán nem mindenkinek elég komfortos, de ne feledjük el, ez a természetes közegünk, és őt választva igen sokmindent megtanulhatunk általa magunkról. Ezek a tudatos ismeretek és tapasztalatok pedig hozzájárulnak az egyre rugalmasabb hozzáállásunk minél gyorsabb kialakításához. Emlékszel a természet első törvényére?

"A legjobban alkalmazkodni tudó egyedek élnek túl."

Ne késlekedjetek tehát felkutatni az új lehetőségeket, a kiválasztott mozgás és a hozzá szükséges tudnivalók elsajátítását. Invitáljátok edzőtársaitokat, barátaitokat, fogjatok bele, és élvezzétek az élet lehetőségeit!

Pindrok Beáta
 

Click Here to Leave a Comment Below 4 comments
Éva Mária Laukó - 2021.01.21.

És mit csináljon, aki nem tud túrázni, és csak a vízben tud kielégítően mozogni, rekreálódni, gyógyulni, mert az egészségi állapota, a mozgáskorlátozottsága nem enged egyéb nehezített mozgásokat? És enélkül teljesen leépül, a keringése egyre romlik, és a mozgása egyre fájdalmasabbá válik. És így kell dolgoznia. 53 év kőkemény munkája megy tönkre 🙁 És az ember nem tud megoldást, ami az úszást helyettesíti. ????

Reply
    Pindrok Beáta - 2021.01.22.

    Kedves Éva! Nem tudom milyen típusú nehézséggel küzd, gyógytornász biztosan tud megfelelő gyakorlatsorokkal segíteni, amik otthon is végezhetők. Bemásoltam ide pár videó linket, amik egy igen széleskörben, természetben végezhető sportot mutatnak be, érdemes végignézni őket:
    https://www.youtube.com/watch?v=ZKmBaAgMvvo
    https://www.youtube.com/watch?v=tUo16Pa13oo
    https://www.youtube.com/watch?v=tUo16Pa13oo
    https://www.youtube.com/watch?v=FcIb7sAmeEA
    Az elváltozások végleges regenerálódásának elsődleges feladata persze az azt kiváltó konfliktusok megoldása, de a tudatos sportolás ebben is nagy segítség. A videókban ismertetett nordic walking egyre több ember kedvence, mert gyönge fizikummal is elkezdhető, és szépen, fokozatosan építi fel az erőnlétet a rendszeres végzése.
    Bízom benne, hogy tudtam segíteni.

    Reply
Tímea - 2021.02.14.

Kedves Beáta! Célirányosan hol kérhetünk segítséget? Jó ideje tanulmányozom írásaikat, videóikat, de nehezen jutunk előrébb. (Bal fül, cholesteatoma)

Reply
    Pindrok Beáta - 2021.02.16.

    Kedves Tímea, a kapcsolat menüpont alatt találja az elérhetőségeinket, Újmedicinás kérdésekben Józsefet javaslom megkeresni. Illetve szeretettel várjuk Zoom-os beszélgetéseinkre.

    Reply

Leave a Reply: