Az ok

„Az ok, az ok, igen, lelkem, az ok:
Szűz csillagok, hadd hallgatok felőle!”
/Shakespeare: Othello/

Tény és saját észrevételem is, hogy a felmerülő kérdéseinkre annál könnyebb hosszútávon is használható válaszokat találni, minél több mindent tudtunk már a működési törvényszerűségek szemüvegén keresztül tudatosan megfigyelni, tapasztalni. Pl. az ok-okozati összefüggések felfedezését, megfogalmazását, azok mélységét is ez, továbbá az érzelmi érettség befolyásolja. Azt, hogy milyen kapcsolatokat látunk meg a történések között, alapvetően a meggyőződéseink és ismereteink határozzák meg. Ilyen okokból az "élet" általában saját meggyőződéseinket igazolja vissza, tovább erősítve azokat, ha nem teszünk szert újabb nézőpontokra.

Például: nagyon szeretek lovagolni, de valamilyen lovas trauma következtében közben folyamatosan félek. A lovam minden alkalommal tesz olyan ijesztő megnyilvánulásokat, ami ezt a félelmemet tovább erősíti. Ha nem vagyok tisztában a működési alapelvekkel, akkor az ok-okozati összefüggés valahogy így fogalmazódik meg bennem: "Csaknem hiába félek, hiszen minden alkalommal bebizonyosodik, hogy kockázatos lovon ülni, mindig történik valami veszélyes." Itt a rossz megéléseim oka, a felelősség a lóra helyeződik, függetlenítem magamtól, hiszen nem értem mi is történik valójában, ezért tehetetlennek érzem magam. Ha viszont ismerem a természet (benne ez esetben a saját és a lovam) működésrendjét, akkor az oki összefüggés így hangzik: "A lovam nyugtalan, mert én, a vezetője félek. Bizonytalan, ezért mindentől ijedezik, mert nem érzi, hogy számíthat a védelmemre, magabiztos irányításomra." Ebből a nézőpontból nyilvánvalóvá válik a felelősségem és az a feladatom, hogy a lovas traumám feldolgozzam, vagyis a féltető mintám megváltoztassam. Ugyan ez a séma érvényes minden más szituációra is: kezelhetetlen gyerek, visszatérő betegségek, visszatérő élethelyzetek, berögzült érzelmek, viselkedések, megoldási sémák stb.

Addig, amíg nem változik meg az adott témával kapcsolatos meggyőződésem, addig az fogja meghatározni az oksági összefüggésre való rálátásom, a keletkező érzelmeimet (a lelkem folyamatait) és az ezekből fakadó viselkedésem, amelyek újabb okai lesznek egy következő okozatnak.

Ameddig e folyamat élettani működését nem értem és a megoldásokat nem tudom magabiztosan kidolgozni, begyakorolni, és a felelősséget felvállalni, addig a folyamatos bizonytalanság érzés és kétségek nyugtalanítanak. Ha már eljutottam a változtatás elhatározásáig, könnyen elveszhetek a megoldáskeresés labirintusában. Állandó kérdésként merülhet fel, hogy mi a jó és mi a rossz (irány).

Erre viszont csak a lelkünk ismeretei szerint tudunk magunk számára megnyugtatóan válaszolni. Akinek a lelki ismeretei között az a tapasztalat szerepel az előző példánál maradva, hogy a "lovaglás = életveszély", azaz félelem, ott ez a tevékenység a rossz kategóriába sorolódik. Akinek viszont a "lovaglás = tettrekészség, összehangolódás, tudatosság felemelő élménye", annak a jó kategóriába. Ezek alapján gyártja le az önvédelmünk számunkra az adott dologgal kapcsolatos ok-okozati összefüggésrendszer megfelelő magyarázatát, amellyel megnyugtat minket, hogy ne jusson eszünkbe az eddig jól bevált meggyőződésünket megváltoztatni.

Agyunknak szüksége van stabil viszonyítási pontokra, keretekre, ezek adják a biztonságos működés alapjait. A fel nem dolgozott traumatikus helyzetek ezt a keretrendszert beszűkíthetik, akár annyira, hogy fel sem merül bennünk a változtatás gondolata.

Amikor változtatni szeretnénk, a régi kereteket próbáljuk módosítani. Ha ilyenkor a régit kidobjuk, ám nincsenek meg az új biztos sarokpontjai, könnyen elveszettnek, bizonytalannak érezhetjük magunkat. Hiszen a lélek ismereteiben jelenlévő félelmek még nem tudtak feloldódni az új sarokpontok tapasztalataiban, így a régi hiányának és az új ígéretének terében bolyongunk.

A mai társadalmi felépítésben a természeti, biológiai működés törvényszerűségei jelenthetnek biztos alapokat, aminek megértése, elsajátítása után mindenki lépésről lépésre építheti ki egyéni nézőpontrendszerét a különböző életterületeken. Ha mindennapi rutinunkká tesszük ezt a folyamatot, mindig tudni fogjuk, hogy miben hol tartunk, mire állunk készen, nem ébred bennünk kétség amiatt, hogy elmulasztottunk, vagy rosszul csináltunk valamit.